Így védik be orbán diktatúráját a rendszer koszos kutyái

Amikor már azt hittük, hogy orbán diktatúrájának minden szennyét megtapasztalhattuk, akkor ismét be kell látnunk, hogy mindig van lejjebb, és amire azt hinnénk, hogy ezt már nem merik megtenni, azt simán behúzzák az orrunk előtt. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, sajnos én az a típusú ember vagyok, akinek egy ilyen patkányság, mint ami ma történt a Nemzeti Választási Irodában, akkor is felforralja a vérét, hogyha nem közvetlenül engem érint. Ennél a gondolatnál azért meg kell állnom egy szóra: A közvetett, azaz parlamenti demokráciát orbánék már régóta sárba tiporják, és egy ideje a közvetlen demokrácia legfőbb eszközét, a népszavazást is ki akarják venni a kezünkből.

De miért is annyira fontos nekik, hogy ne tudjunk döntést hozni egy olyan hétköznapi kérdésben, mint a VASÁRNAPI  ZÁRVA TARTÁS? Egyrészt képtelenek szembesülni azzal, hogy létezik MÁS VÉLEMÉNY, MÁS AKARAT a sajátjukon kívül, ami nem illeszkedik az ,,orwelli” nemzeti együttműködés rendszerébe, ami nyilvánvalóan egy mesterséges, természetellenes államképet vázol fel. Nekik az az igazi siker, ha a társadalom bármely rétegét megerőszakolhatják, és keresztül verhetik rajtuk az akaratukat. Erre találták ki az oktatásügyben a KLIK-et, kézi vezérelték a közigazgatást, hajtották szolgasorba a rendőrséget, az ügyészséget, és nyomorították meg a bírósági szervezetrendszert…………………

vasárnap

,,Orbán Viktor azt mondta az állami rádióban, amikor félig kifordult netadó ötletéből, hogy “az emberek akarata ellen kormányozni kommunista dolog”, szóval biztos el fog gondolkozni ezen is.

Hát igen, ő már csak tudja mi a kommunizmus lényege, szépen lassan Kádár rendszerét építi újjá szegény hazánkban, annyi különbséggel, hogy közben jogállamot és demokráciát hazudik belföldön és külföldön egyaránt.

Másrészt pedig tudják, hogy egy nagyarányú vereség a népszavazáson nem csak az elmebeteg rögeszméjük ellen szólna, hanem egyben orbán rothadó rendszere ellen is. Ennek az országnak pedig minden forrásból (de leginkább a királyi csatornán keresztül, most hogy a Hír tv már átállt az igazság oldalára) azt kell hazudnia és szugerálnia, hogy ő az imádott, tévedhetetlen vezér, akinek minden intézkedése vagy megváltás, vagy prófécia.

Na de ne kanyarodjunk el a fő csapásiránytól, nézzük hogyan lehet csuklyás, agyhalott szekusokkal nyíltan megakadályozni egy népszavazás kezdeményezést, és betolni a RENDSZER NAGYIJÁT (Orbán Viktort ábrázoló, “Az én miniszterelnököm” feliratú kitűzővel járt a településen a választási időszakban) a saját kérdésünkkel:

http://index.hu/belfold/2016/02/23/kubatov_biztonsagi_emberei_probaltak_nepszavazasi_kezdemenyezest_beadni/

,,RIPORTER: Miről szól a népszavazási kezdeményezés, amit beadtatok?

AGYSEBÉSZ (nagy Magyarország kitűzővel, mert szereti a hazáját, védi és szolgálja): Nem tudom uram, nem szeretnék nyilatkozni

RIPORTER: Tudja hogy milyen intézményben voltak most?

AGYSEBÉSZ: Művelődési központ?

ATOMFIZIKUS (Armani sapkában, kilós arany nyakörvben, terepszettben, mert ő a divatosan kemény csávó akinek középfülgyulladása van, ami úgy tűnik sajnos átterjedt az agyára): Kell a telefonszámom? Szeretnéd? Nem tetszenek a szakállas fiúk, de veled kivételt teszek. (Úgy tűnik van egy kis sittes rutin, bár ki tudja hogy bent is ilyen kemény volt-e vagy ott a .asznak a rossz végén ficánkolt) Hajrá Magyarország! (Hát ezt meg csak nem a vezértől tanulta?)

RIPORTER: Áruld már el, hogy milyen népszavazási kezdeményezést adtatok le?

ATOMFIZIKUS: Figyelj, szerintem te sokkal jobban képben vagy mint én. Miért kérdezel egy olyan dolgot, amire  úgyis tudod a választ” (Arra gondolsz, hogy fidesz csicska bérencek vagytok és jó lóvéért portáztatok egy olyan helyen aminek a jelentőségét egész életetekben képtelenek lesztek felfogni? Vagy esetleg arra, hogy a fejenkénti egy-két kiló nem rossz pénz egy rövid fellépésért és még a csajod előtt is celebeskedhetsz berki módra?

12733557_1174160419292798_3061541593385210910_n
forrás: Kettős Mérce

Ez a szép új világ fidesznyik módra nyilván úgy nézne ki a jövőben, hogy a választásokkor is szekusok állnának a választókörökben és ,,ellenőriznék a választások tisztaságát” aki nem a vezérre akar szavazni, azt egyszerűen nem engednék oda az urnához. Őszintén szólva nem tudom mit gondolnak (ha egyáltalán szoktak gondolkodni bármin is) orbán láncos kutyái a jogállamról, a demokráciáról, a társadalmi összefogásról, de nem is érdekel. Én tudom, hogy mit gondolok ezekről a számomra rendkívül fontos fogalmakról, és azt is tudom, hogy ebben az országban rajtam kívül sok millió lélek gondolja ugyanazt. Tudjátok, nemsokára eljön az ideje annak is, amikor ezért a kis húzásotokért az üresen tátongó stadionok portásaiként se fogtok tudni dolgozni!

12729299_1173842739324566_8518844644721877353_n

 

Büntető Törvénykönyv : A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény

350. §121 (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során

e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik,

 Zárszóként egyetlen jókívánságom van számotokra srácok, a mai ,,vicces” kis akciótokért cserébe: Remélem nemsokára egy cellában fogtok megrohadni az összes fideszes bűnözővel együtt!

 

 

“Így védik be orbán diktatúráját a rendszer koszos kutyái” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. MOST KELL AZ MSZP JOGÁSZAINAK ÉRVÉNYT SZEREZNI A TÖRVÉNY BETÜINEK!MEGVANNAK A TETTESEK,FÉNYKÉPEN,VIDEÓN,KÉPPEL HANGGAL!!!PERELNI,PERELNI,ELMENNI A VÉGSŐKIG!EZ MÁR AZ ALJASSÁG NETOVÁBBJA,EZEK AZ IQ BAJNOKOK MÉG MIT ENGEDNEK MEG MAGUKNAK?AZ ELLENZÉK FOLYAMATOSAN TÁMADJA A PARLAMENTBEN OVIT,NEM KELL KÍMÉLNI!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*